2021. június 18., péntek

Gyógyító étkezés 2. - Frank Zsófia - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Gyógyító étkezés 2. - Frank Zsófia
Két gondolatmenet szövi át a könyvet. Az egyik gondolatmenet a Gyógyító étkezés 1. Testünk táplálása című kötet gyakorlati kifejtése, Ez a bevásárlástól az ételek elkészítéséig, az étel-ital energetikai természetétől az étkezés egészségmegőrző és az egész embert fizikailag és lelkileg egyaránt érintő jelentőségéig terjed. A másik gondolatmenet kiterjeszti a gyakorlatot mindazokra, akik velünk élnek, vagyis gyermekeinkre, idősebb, netán beteg hozzátartozónkra.
Az első kötet megismertetett minket táplálkozásunk egészségfenntartó, betegségmegelőző és gyógyító hatásaival. Bár közölt jó néhány vegetáriánus receptet is, a hangsúly az étkezés energetikai, lelki és szellemi jói-létünket szolgáló mivoltára, és a táplálkozással kapcsolatos tanításokra, fontos kérdésekre esett. A második kötet az egészségünket és jól-létünket leginkább veszélyeztető gondolatmeneteinket, az immunrendszerünk szerepét, valamint az egészségvédő táplálékokat és táplálékelkészítési módokat tárgyalja.
Az elmélet létjogosultságát a megvalósításából származó gyakorlati haszon adja. Ez a könyv ilyen értelemben szeretne hasznos lenni. Mindazt, ami az előző kötetben elhangzott elméletileg, most a gyakorlatban vizsgálhatjuk meg.
A szemléletességet szolgálják az esettanulmányok, amelyekben a szerző részletesen körbejárja egy-egy kliense problémáját, amely a betegséghez vezetett. Ezután ismerteti az alkalmazott terápiákat, illetve a problémamegoldás módját különös tekintettel a méregtelenítésre és táplálkozásra. Az esetleírások közzétételével szeretné érzékeltetni, hogy minden
eset egyediségén és személyességén túl vannak olyan általános szabályok, amiknek figyelembevételével jelentősen
megkönnyíthetjük az életünket, csökkenthetjük a stresszt,
egyszóval hathatósan tehetünk jólétünkért.
Borító tervezők: Frigya Design
Kiadó: Zen Kiadó
Kiadás éve: 2013
Nyomda: Print Invest Magyarország-H Zrt.
ISBN: 9786155171437
Kötés típusa:: ragasztott papír
Terjedelem: 167
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 12. 00cm, Magasság: 20. 00cm
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!  
[(**121763616**)]

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2021-06-18 14:16 .